Angolságok 3. - Truro és a víz

Truro neve is a vízből származik, állítólag három folyót jelent cornwalliul. Trurónak valóban három folyója van, bár ebből egy (a Kenwyn) a belváros alatt teljesen alagútba bújik, egy másik (Tinney) meg szinte láthatatlan, ez a városon átvezető főút alatt csörgedez. A harmadikat Allennek hívják, míg összefolyásukkor a három folyó Truro Riverré neveződnek át.

A folyók hálózata kiegészül még a belvárosi utcák nyitott, folyamatos vízellátású vízelvezetőivel (leats). Elsőre sima "nyitott árkoknak" tűnnek, de nem ilyen egyszerű a dolog. A vizet ugyanis egy kiemelővel a Kenwyn folyóból nyerik a belváros felső részén, majd innen vezetik szét a vizet a különböző utcákba, ahol gravitációsan végigcsordogál a gránitból kialakított folyókákban, majd összefolyva visszaáramlik a Kenwynbe.

 

A hálózat egyébként nem működött folyamatosan: eredeti funkciója a XIX. században az utcák tisztán tartása volt, így mikor ezt már másképp oldották meg, felhagytak a használatával. 2000 körül viszont rekonstruálták, de immár a városkép és a hagyománytisztelet okán. Bár biztosan van klimatizáló hatása is a legtöbb vízfelülethez hasonlóan, de a levegő hűtésére és páradúsításra ezen a környéken nincs olyan nagy szükség...

Egy másik vízhez kapcsolódó apróság, ami megragadott Truróban, az az ereszcsatornát az utcai csatornával a járda alatt összekötő folyókák vasfedele. Nagyon sokféle van, ezen a képen négyet gyűjtöttem össze, és a változatosságon túl jól lehet rajtuk tanulmányozni a környék vasöntödei múltját: Carn Brea és Devoran egyébként nagy múltú cornwalli bányász és kohász települések.

A folyók mellett érdemes még megemlíteni, hogy bár a nyílt tengertől 20 km-re van, mégis van köze a városnak a tengerhez, mert a dagály egészen a belvárosig jön fel (ezen időszakban egyébként visszafelé folyik a folyó, elég érdekes látvány). Az alábbi kép jól szemlélteti, hogy kerülnek szárazra a hajók apálykor a Truro folyó partján (háttérben a katedrális tornya). Ha hajóval kelünk útra, nem árt tudni az apály/dagály menetrendet, különben kockázatos lehet a hazajutás - az iszapon már sem a hajó, sem a cipő nem jut át.

Párizsi zöldfolyosók és egyéb nyalánkságok nyomában

Budapest és Anglia után egy másik kedvenc helyemről, Párizsról lesz szó ebben a posztban. Áprilisban volt alkalmam két napot ott tölteni, és vendéglátómtól kaptam egy biciklit is kölcsönbe. Ezt kihasználva jól körbejártam a várost, elsősorban zöldterületeket útba ejtve, de építészetileg is körülnéztem kicsit. Leginkább a Promenade Plantée-ra voltam kíváncsi, ahova már régóta el akartam jutni, és közben más érdekes helyeket is sikerült felfedezni.

Zöldfolyosók és egyéb nyalánkságok Párizsban nagyobb térképen való megjelenítése

A fenti térképen igyekeztem feltüntetni mindent, amiről szó lesz a posztban, hogy el lehessen őket helyezni Párizson belül.

A Promenade Plantée egy zöldfolyosó, amit az egykori Párizs-Vincennes vasútvonal helyén létesítettek. A vasút a központhoz közeli részen, az Avenue Dumesnil mentén magasvasútként épült meg, az árkádok alatt ma üzletek, galériák vannak. A 80-as években lebontották a Bastille vasútállomást (ennek a helyén épült a Bastille Opera), és az árkádok tetején, ahol egykor a sínek voltak, lineáris park létesült, amit 1993-ban adtak át. Ez gyakorlatilag egy zöld sétány két emeletnyi magasságban, fákkal, bokrokkal, bambuszerdővel és panorámával a párhuzamos sugárútra, a környező házak udvaraira. Párizs kicsit más szemszögből.

Kicsit délebbre a "földszinten", illetve bevágásban folytatódik a zöldfolyosó és több utcát aluljáróval keresztez - ezen a részen az ember már szinte elfelejti, hogy egy nagyvárosban van. A zöldfolyosó majdnem 5 km hosszú, és biciklizni egyébként csak a külső részén lehet, a magasvasúti részt (jó pár lépcső megmászása után) csak gyalogosok használhatják (én bevallom, néha kicsit csaltam itt és felszálltam, hogy ne estére érjek haza).

Aztán ahogy jöttem visszafelé innen észak felé a 11. kerületen keresztül, a Père-Lachaise közelében, néha bevillant egy-egy borostyánnal benőtt vasúti híd, illetve aluljáró, de a térképen nem látszott vasút. Próbáltam valahogy bejutni a sínekhez, de komoly kerítések és elrettentő feliratok fogadtak. Hazaérve kiderült, hogy a Petite Ceinture-t láttam, ami tulajdonképpen a párizsi "kis körvasút", és a 30-as évek óta kihasználatlan (bár 1985-ig még használták teherforgalmi céllal). Nem nagyon tudják eldönteni, mi legyen vele, mert sok helyen alagútban fut, amit nehéz hasznosítani - mondjuk elég megdöbbentő, hogy egy ilyen sűrűn beépített városban 80 éve semmit sem kezdenek a városba beékelődő, 23 km hosszú folyosóval. Egyesek közlekedési szerepet adnának neki újból, mások az elzárt területen háborítatlanul élő állat- és növényfajokra hívják fel a figyelmet, és van, aki kerékpáros körgyűrűt csinálna belőle. Az egyik tervezett villamosvonalhoz felhasználták volna egy részét, de végül egy párhuzamos sugárút lett a nyomvonal. És bár valódi egyetértés nincs a kérdésben, a párizsi városvezetés a zöldfolyosó ötletét támogatja: a 15. kerületben egy 1300 méteres szakasz parkká alakítását néhány éve döntötték el, a munkálatok már folynak, elvileg decemberre lesz kész.

A Petite Ceinture a Rue de Menilmontant-ról nézve

Másnap a vendéglátóim, Teresa és Grégoire is elvittek egy, a fentiekhez hasonló jellegű helyre, csak ez nem vasúthoz, hanem egy másik lineáris infrastruktúrához, a hajózócsatorna-hálózathoz kapcsolódik: a 10. kerületből, ahol ők is laknak, vezet ki a városból a Canal Saint-Martin és folytatása, a Canal de l'Ourcq. Az összesen 100 km feletti hosszúságú csatornák, amelyek eredetileg Párizs ivóvíz- és áruellátását szolgálták (az 1802-1815 közötti építés költségét egyébként a borra kivetett adóból fedezték), ma a zöldfelületek fontos elemei. Legalább egyik, de általában mindkét partja nagyszerűen járható biciklivel, emellett gyalogosok, futók is vannak bőven, és népszerű a hajóbérlés is.

A csatornának az elágazásnál (ahol e két csatorna találkozik a Canal de Saint-Denis-vel) van egy kiszélesedő szakasza, a Bassin de la Villette (kép) - itt kávézók, mozi és piac jelenti a vízfelület mellett a vonzerőt. Az ezt követő részen pedig a Parc de la Villette-en haladhatunk át: ez Párizs legismertebb modern stílusban megépített parkja. A csatorna és a bicikliút aztán elhaladva a Péripherique nevű autópálya-körgyűrű és a T3 villamosvonal vadonatúj felüljárója alatt Pantinbe visz, Párizs egyik elővárosába - útközben egy malomból lett irodaházat, omladozó gyárépületeket és az SNCF egyik depóját tekinthettük meg.

A fentiek mellett meglátogattam még más, hagyományosabb parkokat is, mint a Jardin des Plantes vagy a Parc de Buttes Chaumont. Utóbbi 1867-ben nyílt meg, és szeméttelepből és kőbányából varázsolták egészen különleges parkká, tóval, szigettel és meredek sziklafalakkal - és a keleti szélén a Petite Ceinture egy bevágásával.

Építészeti felfedezéseimet leginkább a város déli részére koncentráltam, azon belül is a 13. kerületre, ahol a Szajna partján egy teljesen új városrészt húztak fel az ipartelepek helyén, a Paris Rive Gauche-t. Illetve húzzák fel ma is. Kicsit talán rideg, talán túl sűrű, de vannak érdekes részei, így például a középen elterülő, Grands Moulins Abbé Pierre-ről elnevezett park (jardin), ami magába foglal játszóteret, de vizes élőhelyet és "rovarhoteleket" is. És itt van egy új gyalogoshíd is, a Passerelle de Simone de Beauvoir is.

A városrészben megmaradt néhány eredeti épület is, így a parktól nem messze levő Les Frigos, ami hűtőházból lett művészek által lakott foglaltház, és a Grands Moulins de Paris, egykor malom, ma egyetem (Paris 7 Diderot).

További képek a Picasán innen előrefelé haladva láthatók.
Persze Párizsban így is maradt felfedezni való, a többit majd a következő alkalommal...

Angolságok 2. - Truro házai

Nem jelentkeztem poszttal már egy ideje, az 50 órás munkahét ezt némileg megnehezíti, illetve maradék szabadidőmben a másik blogomra koncentráltam inkább. Igaz, akadt ott is olyan poszt, amelyik befért volna ide. Ugyanakkor közben folytattam némi anyaggyűjtést fotók formájában erre a blogra is, amelyeket alább bejegyzéssé formálok.

A fotókon a trurói épületállományt igyekeztem tipizálni. Truro egy viszonylag hagyományosnak tekinthető angol kisváros, a központban sok régi épülettel, ugyanakkor a XX. század második felében sokszorosára növekedett lakóterülettel és így sok modern lakóházzal is.

Kezdjük a belvárosban, egy tipikus elizabetiánus ház a sétálóutcán (Pydar Street).

Ez itt a belváros egy későbbi épülete, zárterkélyes megoldás.

Ez pedig a Lemon Street, állítólag "a legegységesebb György-stílusú utca Bath-tól nyugatra" - pedig elvileg nem szabályozták szigorúan, magától alakult ki ez a házsor. Nem rossz, valóban. És nem túl vízszintes.

Térjünk át a lakóházakra. A korai lakóházaknál megfigyelhető némi helyi jelleg: Cornwallban minden kisebb, mint általában, az utak is keskenyek és ezek a régi lakóházak is mintha miniatürizálva lennének. Ennek az oka valószínűleg a szerényebb anyagi lehetőségek voltak.

A későbbi korok aztán már egyrészt jobban igazodtak a "nemzeti" stílushoz, másrészt kicsit nagyvonalúbbak voltak a terek tekintetében. Tehát amint a hely engedte, először megjelent az előterasz.

Aztán az előkert, és az obligát zárterkély:

Ezek az "álikerházak" a Falmouth Roadon Truro fénykorában, az ónbányászatból befolyó jövedelmekből legtöbbet szerzett családok palotáiként épültek meg.

Ez pedig a kisváros legnagyvárosiasabb házsora: zártsorú és háromszintes! Kis túlzással London központját kivéve ugyanis Anglia mindenhol szinte egyhangúan kétszintes, terjengős és nem városias.

A XX. század aztán magával hozta a modern építészetet ide is, de sajátos angol stílusban. Tehát a legtöbb helyen maradt a sorház, de a magasabb jövedelműek különálló házakba költöztek. Ez a sorház a hetvenes években épülhetett, szerintem igen jópofa:

A nyolcvanas években itt is dívott a szoknyás tető valamiért, van belőle bőven. Leginkább ilyen ikerházas formában húztak fel belőle lakónegyedeket. Valószínűleg nem túl jó minőségben, mert ezek egy része mára eléggé lecsúszott, Truro "problémás" negyedében is ilyen házak vannak.

Sok ház életkorát ugyanakkor nehéz megállapítani, mert a historizálás is nagyon dívik. A vakolaton azért látszik, hogy ez nem valami századeleji ház, csak annak az utánzata talán a 80-as évekből:

Két-három éve pedig egy egész lakónegyed épült zöldmezős beruházásban historizáló stílusban, szerintem elég ijesztően disneylandesre sikerült. Erről most csak Street View-s fotóm van.

Ez viszont egy jó és ritka példa egy nem túl régi, jó stílusban megépült házról. Az utcából kicsit kilóg, mert általában konzervatívabban építkeznek, de jól kezeli a hagyományokat is: továbbviszi a hagyományos zárterkélyt, de modern stílusban.

Ennyi, remélem, át tudtam adni Truro hangulatát...

Hogyan legyen a belvárosban kertünk - visszatekintő

2012-ben szenteltem egy sorozatot ezen a blogon egy józsefvárosi bérház udvarának megújulásáról. A kiemelt figyelem részemről nem véletlen, mert a közvetlen lakókörnyezetemről van szó és a felújítás megszervezésében is tevékenyen részt vettem. Szeptemberre gyakorlatilag minden elkészült a kertesített udvaron, és a ház lakói azóta is örömmel használják - miközben ugrásra készen várjuk a lehetséges forrásokat a ház második udvarának átalakítására. Most néhány előtte-utána fotóval és egy stop-motion videóval elevenítem fel ezt a látványos megújulást.

A fenti képen látható az eredeti állapot, alant pedig a munkálatok utáni. Lőttek a kaszárnyafílingnek, amit azért annyira nem bánunk.

Fotó: Fekete Hajnal

Végül a kerékpártárolás is civilizálódott az udvarban:

Közben a projekt kapott egy kis nyilvánosságot, mivel a felújítás néhány mozzanata bekerült a Pillanatnyi 8 nevű filmbe, amit a ZimmerFrei nevű olasz művészcsoport forgatott a PLACCC Fesztivál keretében, és legutóbb az Építészeti Filmnapokon vetítették - mellesleg elnyerte a Visioni Italiane filmfesztivál fődíját.

Az udvarzöldülés (majdnem teljes) folyamatát pedig a legjobban az alábbi stop-motion videón lehet megfigyelni...

Öreg hídból szelíd híd

Ezúttal egy olyan városba látogatok, ami még nem szerepelt a blogon, de jó emlékek fűznek hozzá és most egy olyan fejlesztésről érkeztek hírek, amit érdemes közelebbről is megnézni.

Pozsonyról van szó és az Öreg-hídról (térképen itt), amit októberben volt szerencsém először látni közelről. Az eredetileg 1890-ben épült, majd 1945-ben újjáépített, de a tervezett tíz év helyett hatvanat leszolgáló hidat az állapota miatt néhány éve lezárták a forgalom előtt, így most csak gyalogos és kerékpáros forgalmat bonyolít. Elég szürrealisztikus látványt nyújt a város közepén levő félig kibelezett, nagyrészt lezárt híd az odavezető használaton kívüli aszfaltútcsonkokkal - ugyanakkor éppen emiatt most a pozsonyi Duna-part egy csendes szigete ez.

A hírek pedig arról szólnak, hogy megindulhat az egyszer már elkezdett felújítás, és 1-2 év múlva kész lesz a felturbózott híd. A felturbózás ugyanakkor azt jelenti, hogy a hídra nem tér vissza a közúti forgalom, csak villamosok, mentő-tűzoltó, gyalogosok és kerékpárosok mehetnek majd át rajta. Úgy is mondhatjuk, hogy "szelíd közlekedésű" híd lesz - így hirtelen nem is tudom, hol van még ilyen (vasúti-gyalogos-kerékpáros híd persze Budapesten is, de villamososról nem hallottam még). Sőt, a wikipedia szócikk szerint tram-train üzemhez is alkalmassá teszik, feltehetően arra gondolva, amikor Pozsony központjából közvetlen tram-train menne Bécsbe. Örömteli hír ez egy olyan országból, ahol nagyon sokszor még mindig az egyéni közlekedést részesítik előnyben és a többi csak kullog utána, elég csak a vasútvonal-bezárásokat és a nullához közelítő biciklis infrastruktúrát említeni. Igaz, a másik oldalon vannak például olyan kezdeményezések, mint a Kassa-Szepsi tram-train.

És felmerül a kérdés, miért ne tehetnénk mi is ugyanezt a Lánchíddal vagy a Szabadság híddal...?

Ilyen lesz. Forrás: Pozsony város oldala

A hidat átszelő villamos teljesen új vonal lesz, és az első olyan Pozsonyban, amely átmegy a Duna túlpartjára, azaz Petržalkába (Pozsonyligetfaluba). Egyelőre csak a lakótelep széléig, és később folytatnák dél felé a pályát, bár már most kicsit kétségessé teszik, mondván, hogy a 2014-2020-as költségvetési időszakban a pozsonyi régióban 50%-re emelkedik a kötelező önrész az EU által támogatott projektekben (ez az, amit mi megúsztunk a tárgyalások során). És hogy a Pozsony-Bécs (netán Pozsony-Győr?) tram-trainből lesz-e valaha valami, azt egyelőre sűrű homály fedi.

Helyszínrajz. Forrás: petrzalka.sk

Kitöltés

Van a Paulay Ede utcában egy foghíj, amihez talán már mindenki hozzászokott, mintha soha nem állt volna ott ház (ez a földszintes valami a leégett tetővel elég humoros amúgy, így az Andrássy úttól 50 méterre). Jó nagy telek, érdekes helyen - itt törik meg az utca vonala -, jó sok szomszéddal, majdnem átnyúlik a Király utcába, lehetne akár átjárás is - ha a szabályozásnál gondoltak volna erre, de nem gondoltak. De a "rend" (amiben a befektető és a városvezetés mélyen egyetért) szerint egy foghíjat be kell építeni, a teret ki kell tölteni, az utcavonalat be kell zárni, nincs apelláta.

Így hát született nemrég egy terv, bár nem tudni, mennyire van ez közel a megvalósuláshoz. A terv sajnos - annak ellenére, hogy a leírás szerint finomodott az eredetihez képest - folytatja, vagy inkább fokozza a századfordulós telekspekulációs folyamatot, és jól teleépíti a telket. Csak ugye amit a szabályozási terv enged, azt a tulajdonos ki szokta használni.

Hátulról nézve. Forrás: Építészfórum

 

Ebből az ellentmondásos helyzetből mégiscsak kihoztak valamit: nagyon jó, ahogy az oldalsó és hátsó telekszomszédokkal kommunikál a ház. Viszonylag egyértelmű persze, hogy a szomszéd ház udvarának nem építek neki egy tűzfalat, csak valahogy mégsem automatikus ez az építkezéseknél, lásd még Molnár utcai szálloda. És tetszik a tető hullámzása is, bár kérdés, hogy ezt honnan lehet majd látni.

Forrás: Építészfórum

 A homlokzattal viszont valahogy nem tudok megbarátkozni. Hiába ír a tervező "két utcai homlokzatról" (az egyik az utca vonalát követi, a másik a hátsó telekhatárét, és szerintem zseniális ötlet amúgy), hiába próbálja oldani a nagy felületet, nem látszik működőnek a dolog. Az is lehet, hogy a valóság jobb lesz, mint ez a látványterv, nem tudom. És egyébként nyilván vannak olyan kortárs épületek, amelyek felesleges múltba révedés nélkül tudnak jók lenni a történelmi belvárosban, de ezt nem érzem annak. Ugyanis nem mondható semlegesnek, ahhoz viszont nem elég jó, hogy kitűnjön.

Erzsébetvárosi ambíciók

Egy ideje figyelem már, hogy a VII. kerületben milyen koncepció alapján akarják felújítani a közterületeket, és néha felvillan némi fény, de aztán ismét csalódás következik. Még korábban a VI. és a VIII. kerülettel együtt akartak pályázni uniós pénzekre ilyen céllal, aztán az valahogy kútba esett, és végül a "Kultúra utcája" nevű valamire kaptak az EU-tól elkölteni valót, amiből az épületfelújítások mellett a Kazinczy utca egy részét faragták újra - az a bizonyos macskaköves rész. Aztán szép lassan elkezdték a kerület egyéb utcáit is, mégpedig saját forrásból, ez lenne az Erzsébet Terv. Az a terv, ami van is, meg nincs is, mert időnként magasztosan hivatkozik rá az Erzsébetváros újság, ám valójában csak egy Excel tábla, aminek fellelése az önkormányzat honlapján a lehetetlennel felérő vállalkozás, olyan Douglas Adamses. Nekem sikerült, de csak azért, mert ismerek egy képviselőt, ezért van közvetlen linkem az előterjesztések ftp-szerveréhez (ami egyébként nyilvános, csak sehova nem teszik fel ezt a linket - agyrém). A tábla egy felsorolást tartalmaz sok-sok milliárd forint elköltéséről, de hogy miért pont arra költi az önkormányzat a pénzünket, és pontosan milyen tartalomra, arról nem szól egyetlen dokumentum sem.


Szóval tavaly már sikerült abszolválniuk néhány utcát ebből a tervből, mégpedig a Kazinczy egy másik részét, a Dohány utca és a Wesselényi utca között, illetve a Síp utcát és a Dob utca legbelső részét. Legalábbis ezeket az utcákat nem újraaszfaltozták, hanem - elvileg - gyalogos elsőbbségű térkövezett utcává alakították át. Ez elvileg szép és jó lenne, de a koncepciótlanság több dologból is süt. Elég sokaknak feltűnt, hogy a Kazinczy utca két részét teljesen más stílusban újították fel - mint számomra kiderült, az egyiket a kerületi beruházási osztály, a másikat pedig a kerületi vagyonkezelő koordinálta, akik ezek szerint nem nagyon beszélgetnek egymással. A véleményezés kihagyása miatt a kivitelezés alatt kellett a Szimpakertnek kikönyörögnie biciklitárolókat, végül sikerrel, de nem túl átlátható folyamatban. Emellett a burkolat úgymond sétálóutcás lett, a forgalomtechnika viszont maradt a régi, tehát pl. a Kazinczy utcát továbbra is menekülőútként használják a Wesselényiről a Rákóczi útra menet, meggyilkolva ezzel a nyugodt gyaloglás lehetőségét. A kivitelezési minőséget már megszoktuk máshol is - a Dob utcát (igaz, garanciálisan) éppen harmadszor burkolják újra az átadás után egy hónappal. Örömteli, hogy a Síp utcában immár két irányban is lehet biciklizni, de kérdés, hogy ez valamilyen koncepció alapján történik, vagy csak úgy sikerült.

Forrás: Erdős Rita, Facebook

A fény felvillanását arra értettem, hogy az önkormányzatnál rájöhettek, a véleményezés mégiscsak menő dolog, és a Madách tér kapcsán hallgatói ötletpályázatot hirdettek. Lett nyertes is, nem mindenkinek tetszett, úgyhogy el is hangzott, hogy annál azért több zöld lesz a végleges tervben. Amiről ismét csak nem lehet tudni semmit, az e célra létrehozott honlap azóta nem frissül, majd lesz valami. Kíváncsian várjuk. Elvileg a Klauzál térre is lesz hasonló, tehát van fejlődés azért.

Ilyen lesz? Forrás: madachter.hu

Most pedig itt az újabb lista, és újból kíváncsian várhatjuk, mit dob elénk az erzsébetvárosi jóságos atyuska. Mert ebben is van egy rakás utca, de hogy ezeknek a terveit kik és hogyan véleményezhetik, az rejtély. Van utalás pl. a Kertész utca egy részének sétálósítására és az Akácfa utca növényesítésére, de semmi több. Megjelent itt egy olyan elem is, amiben a Király utca 11. alatti épületből 90 millióból kerületi művelődési házat csinálnának - de miért nem tud erről senki? A Klauzália csoport próbálja kommunikációra bírni a kerületet, talán a jövőben több sikerrel..