2008. március 12., szerda

Franzstadt mostanában

Kicsit lassan indul be ez a blog, demajdmost.


Először Ferencvárost nézném meg közelebbről. Még mielőtt befejeződne az ő saját metamorfózisa..

Szóval mi is történik a kilenckerben mostanság? A legnagyobb változások a körút és a Haller utca között, a Középső-Ferencvárosban vannak. Nagy részéről le is maradtam, én csak 2000 óta látom nagyjából, fotókat pedig tavaly készítettem először. A Haller utca felőli részen még lehet látni valamit abból, ami itt volt.


Nagy sikersztorinak szokták beállítani ezt az átalakulást, az első professzionális magyarországi
városrehabilitációt (lebontott házak telekeladásából fedezzett felújítások, az eladott telkeken pedig magánberuházások). Csakhát sok veszteséggel is jár ez, elég csak megnézni a még meglévő, de bontásra ítélt házakat (fent a Lenhossék utca 16., lejjebb a Balázs Béla utca 3.).


Utóbbin látszik, valószínűleg eredetileg földszintes volt, a széles kocsibejáró miatt, aztán ráépülhetett még 2 emelet. De lehet, hogy eredetileg is ekkora volt, és nem egy rossz arányú ház egyébként.


A jó oldala, hogy néhányat felújítottak, illetve fel fognak újítani, meg van néhány tényleg értékes új - és vannak nagyon ocsmányak is. A következőkben ezekről is írok majd, most ezeknek szeretnék emléket állítani, esetleg megállítani a pusztítást.


Van olyan is - a környék gyöngyszeme, Balázs Béla utca 20., ld. alább - amit lebontottak, de állítólag vissza fogják építeni. Kíváncsi vagyok rá...


A környéken szépen sorban halad az önkormányzat dél felé ezzel a rehabilitációval, egy-két év múlva ezekben az utcákban is megváltozik a mostani kép - kérdés, hogy milyen lesz az új.


Van néhány látványterv is az itt épülő új házakra - a Balázs Béla utcában pl. a Balázs Házak nevezetű projekt dübörög, ami elvileg így fog kinézni (baloldalt). A SOTE új épülete pedig emígy (jobboldalt). Na ezt azért már nem tartom rossznak, főleg, hogy lesz előtte ez a jó kis tér. Azért emlékeztet kicsit a Corvinus új épületére, de úgy tűnik, hogy a mai egyetemi épületeknél ez a sikk. A tördelést meg még tanulnom kell, bár lehet, hogy csak sok a kép a szöveghez képest...