2013. december 9., hétfő

Hollandia után Józsefváros: térképen ábrázolt építéstörténet

Az Urbanista blog posztja által inspirálódva (tárgy: Hollandia összes épülete térképen kor szerint, itt) felélesztettem korábbi ötletemet arról, hogy - amennyiben vannak hozzá adatok - térképre vigyem egyes budapesti kerületek épületeinek korát. Választásom Józsefvárosra esett, több okból is: 1. Lelkes nyolckerületi lokálpatriótaként egyértelmű; 2. Ez Budapest egyik legváltozatosabb kerülete építészeti szempontból is; 3. Vannak építéstörténeti adatok, mégpedig a kerületi MSZP oldalán, 4. A kerületi szabályozási terv átnézeti oldalát kitűnően lehetett használni erre a célra (mivel rajta vannak az épületkontúrok is).

Részlet a térképből a Horváth Mihály tér környékével

A korábban elkezdett file-t nem találtam, így újrakezdtem, és pár órányi munkával kiszíneződött a kerület - az ipari épületek kivételével, amelyekről nehéz megbízható adatot szerezni. A többinél is előfordulhatnak tévedések, mivel az adatbázis sem 100%-os (feltehetően Déry Attila Budapest építészeti topográfiája c. műre épít, de abban is vannak pontatlanságok). Illetve vannak olyan házak, főleg földszintes épületek, ahol lehetetlen eldönteni, a ház melyik része milyen korból származik.

A színkódot megnézve azonban látszik a lényeg: a kerület nagy része 1875-1900 között (piros) épült ki, nagyobb "harapásokat" a hetvenes években (világoskék) a Szigony utcai lakótelep és napjainkban (sötétzöld) a Corvin Sétány projekt eredményezett. A legtöbb régi, 150 évnél idősebb épület (sárga/narancssárga) a Palotanegyedben van, de pl. a Karácsony Sándor utca végén is is van belőlük jó pár.

Íme az eredmény (nagy felbontásban) - egyelőre még keresem annak lehetőségét, hogyan lehet kezelhetőbb felületre feltenni (pl. az OpenStreetMapre). És közben készülget néhány további kerület is...

Kellemes nézelődést!




2 megjegyzés:

Sly írta...

Próbáld ki ezt: https://www.mapbox.com/tilemill/

aakosSKA írta...

Szia, egy olyan programot írnék fölé, ami szétbontja az egyes korokra a térképet, és te választhatod ki, hogy melyik korokat akarod látni, illetve ezután kilistázza, hogy melyik házak tartoznak ahhoz a korszakhoz. ha érdekel, keress meg fb-on "francia-nyelvlecke.hu" Ákos