2010. január 18., hétfő

Eltűnő házak a IX. kerületben

Elég érdekes dolgokra derülhet fény, ha az ember önkormányzati előterjesztések között kutakodik. A ferencvárosi önkormányzat városfejlesztési bizottsága most egy összetett ingatlanügyletre készül. Ez úgy indult, hogy lebontottak két önkormányzati épületet a Ráday és a Lónyay utca között, hogy ott majd egy befektetővel építtessenek új épületet a hivatalnak. Most már nem így gondolják, inkább eladják a telket. Helyette kinézték a (bezárt) Schöpf-Mérei Kórházat erre a célra, viszont az a fővárosé. Nosza, adjunk nekik érte pár telket cserébe. Ám az egyiken, az Erkel u. 18. számún sajnos egy 1860-as években épült romantikus ház van (amelyhez hasonlókból egyre kevesebb van), helyi védettséggel, viszont áradni üresen kéne. Mi sem egyszerűbb, mint a védettséget levenni róla, majd lebontani. Erről holnap, kedden 16.00-kor fog szavazni a városfejlesztési bizottság, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy ellenezni fogják...

Az előterjesztés



8 megjegyzés:

BB írta...

nagyon király, h visszatértél, ha csak egy zsír poszt erejéig, akkor is. De nem hiszek a csodákban, a Baross 40 esetében is azt várják, hogy annyira tönkremenjen, h levehessék róla a védettséget. http://8ker.blog.hu/2009/07/09/patkanyok_palotanegyedben

BB írta...

Mik a fejlemények

írta...

mi lett az eredmény?

airdace írta...

NLAT, én nem voltam ott, a jegyzőkönyvet meg még nem tették fel. Ma van testületi ülés az ingatlancseréről, ott meg zárt ülés lesz..

Unknown írta...

Elkezdődött az épület bontása.

Fellick írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Fellick írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Fellick írta...

Ma reggel megkezdődött a bontás.. http://i63.tinypic.com/24px8xl.jpg