A következőről van szó: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon szombaton este fellépett a Buena Vista Social Club nevű elég népszerű együttes. Mivel a színpadról kiszűrődő zenének nem igazán lehet korlátot szabni, ezért ha valaki csak hallani kívánta a koncertet, ezt kitűnően megtehette a színpad bejárata előtti réten. Ez feltehetően már eléggé be van járatva az ottani koncertek idején, de számomra lenyűgöző volt, hogy kb. 4-500 ember ült, piknikezett kisebb-nagyobb csoportokban, vagy éppen egyedül a réten a koncert ideje alatt, hihetetlen hangulatot teremtve.
Rosszmájú szemszögből vizsgálva mindez úgy is megfogalmazható, hogy az "ingyenélő magyarok" így járnak koncertre. Van azonban egy óriási különbség a koncertre beülő, a jegyért 7000 Ft-ot kifizető vendégek és a zenére piknikezők között. Ezek az emberek, akik a réten összegyűltek, csupa olyan dolgot csináltak, amit a jeggyel rendelkezők nem igazán tehetnek meg: beszélgettek, ettek, ittak, zsonglőrködtek, táncoltak, feküdtek a fűben, játszottak a gyerekükkel, a kutyájukkal, stb. Információim szerint az egyik nagyobb társaságban még egy lánykérés is történt az este. A zene tehát csak hátteret biztosított, nem az volt a lényeg - viszont jó apropó volt, hiszen egyébként este 10-kor a lámpák félhomályában nem látni piknikező embereket a Margitszigeten.
Funkciójában persze hasonlít ez arra, mikor egy étteremben/bárban fellép egy együttes, és a vendégek közben esznek-isznak-beszélgetnek, de a jelenség spontaneitása mégis sajátos jelleget kölcsönöz neki.
És miért érdekes ez urbanisztikailag?
Nagyon izgalmas megfigyelni, hogy egy város mely részei és milyen időszakokban válnak pezsgővé, élővé, hol jönnek létre "nagy népsűrűségű közterek"; hogyan használják az emberek a várost. Koronként is nagyon különböző eredményre juthatunk: bár az elmondható globálisan, hogy egyre többen élnek városokban, ezért növekszik azoknak a helyeknek a száma, amelyeknek az emelkedő népsűrűség miatt több esélye van pezsgőbbé válnia, ezt részben ellentételezi az individualizálódás, amit a kommunikációs technológiák egyre erősebbé tesznek. Ha Budapestet nézzük, itt a népsűrűség nem feltétlenül növekszik, viszont a változó trendek az autók időleges uralma után ismét élővé tették a belváros egyes részeit: Belső-Erzsébetváros, Deák tér környéke. Ez részben az ideérkező turistákhoz is köthető, viszont vannak olyan helyszínek, amit inkább a helyiek használnak (pl. Erzsébet tér), és ezt egészíthetik ki ideiglenesen az itt említett vagy ehhez hasonló jelenségek.
A megfogalmazás kicsit azt sugallja, hogy a népes köztér jó dolog. Világítsuk meg kicsit, hogy miért jó (vagy miért rossz). Elsősorban mellette lehet érveket felhozni: az embernek jót tesz, csökkenti a stressz-szintjét stb., ha (saját akaratából) társaságban tölti az idejét. Ez zárt térben is lehetséges, de ha nyitott köztéren érzik jól magukat emberek, az egymás és az adott hely iránti bizalom magasabb szintjét feltételezi. Tehát minél több helyen és minél többször gyűlnek össze emberek, az annál több interakciót eredményez, és elvben növeli a toleranciaszintet. A valóságban ez nem feltétlenül ilyen direkt - a színpad mellett piknikező társaságok látszólag nem érintkeztek egymással, tehát nem feltétlenül jött létre kommunikáció ismeretlen emberek között, viszont olyan közös élményben volt részük, amit senki nem szervezett meg, hanem ők hozták létre azt "akaratlanul" egyénenként. Szerintem ez egy fontos elem: egy szükségképpen személytelen kétmilliós nagyvárosban egy félig sötét parkban nem szándékosan létrehozott otthonosság-érzés.
Ahol kicsit sántít ez a dolog, az a jelenség szociális oldala. A "pezsgő" városrészek, bár erről nincs felmérés, elsősorban a középosztálybelieket vonzzák, már csak elhelyezkedésük miatt is. Ezzel szemben megfigyelhető az is, hogy szegénytelepeken, szlömös városrészekben is "él az utca", részint mert olyanok a lakásviszonyok, hogy jobb kint tartózkodni, másrészt mert a legszegényebbek közösségibb életet élnek, mint az individualizálódott átlagember. Egy erősen szubjektív álláspont alapján tehát a közterek intenzív használata a társadalmi skála szélsőségeire jellemző.
(A gondolatmenetben ejtett hibákért mint konyha-szociálpszichológus, vállalom a felelősséget.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése