Bath tényleg könnyen magába szippantja az embert, és elég nehéz elvonatkoztatni a belváros olasz városokra emlékeztető hangulatától. Az időjárás azért kicsit visszarántott a valóságba, mivel e novemberi napon konstans drizzle fogadott, a környező dombok pedig úsztak a párában (ez a képek minőségére sem volt jó hatással). Ami miatt mégis leginkább Toscanában éreztem magam itt, az például a Pulteney-híd (fent), a Ponte Vecchio egy kevésbé ismert testvére.
Bath névadója, a római fürdő (fenti képen a fürdő két épületét összekötő híd oszlopai) a belvárosi sétálóövezet kellős közepén van, és erre épült gyakorlatilag a város létezése. Kicsit sok a turista, de viszonylag élhetőnek látszik angol viszonylatban. Még biciklikölcsönző-hálózata is van, bár elég kevés állomással (konkrétan egyet láttam).
Nekem Bath korábban elsősorban a barokk városépítészet, a szimmetrikus tervezés mintapéldájaként volt ismert az urbanista szakról: ezeket a Royal Crescent és a Circus (alant) képviseli, ami már sokkal inkább angol, mint itáliai, és szép átmenetet képez a város külső, zöld övezetei felé. A barokk várostervezés előképei egyébként a kastélykertek, leginkább Versailles, és egy kicsit tényleg olyan érzés Bath-nak ezen a részén, mintha a belváros lenne a palota és ez a kertje.
Még több kép Bathról itt.
Bath az Avon folyó mellett fekszik, ez azonban nem igazán hajózható keleti irányban. Ezért a nagy csatornaépítési boom idején, a XIX. század elején megépítették a Kennet és Avon csatornát a két folyó összekötésére, de nagyrészt a folyóktól külön haladó nyomvonalon, amelyen keresztül a somerseti szénmezők termékeit terítették Anglia-szerte. A csatorna elképesztő mérnöki teljesítmény: a szintkülönbségeket 107 zsilippel küzdi le, leglátványosabb elemei pedig a két akvadukt (hídon átvezetett csatorna) és a tetőpontnál levő alagút. A vasút megjelenésével a csatorna elveszítette jelentőségét, a zsilipeket elhanyagolták, egyes részei feltöltődtek, az 50-es évek elejére hajózhatatlanná vált. A 60-as években kezdték el felújítani, 1990-re készült el teljesen, amikor újra megnyitották, elsősorban turisztikai céllal.
A Dundas akvadukt, ami az Avon folyó és a vasút felett ível át
Turizmus inkább nyáron van, ilyenkor novemberben kevésbé. Ez valamelyest érthetővé vált számomra akkor, mikor végigbicikliztem a csatorna menti, eredetileg hajóvonó útként (towpath) szolgáló 4-es számú országos kerékpáros útvonalon és a célba érve tetőtől talpig sáros voltam. A csatorna viszont egyáltalán nem kihalt, ellenkezőleg, Anglia leghosszabb autómentes települése címet is megkaphatná.
Ugyanis szinte teljes hosszban lakóhajók horgonyoznak rajta, szépen kipingáltak és kopottabbak, a tetejükön általában a bennük lakók ingóságaival (bicikli, talicska, tűzifa). Lakóhajók persze sokfelé vannak máshol is, de ebben a környezetben, ahogy a csatornát körülveszi a természet, valahogy nagyon harmonikusnak tűnik az egész. Hogy milyen lehet rajtuk az élet, azt nem tudom pontosan: vezetékes víz, áram és szennyvízelvezetés nincs, bár néhány hajón láttam napelemet. A csatornát csak biciklin vagy vízen lehet megközelíteni: utóbbi nyilván praktikusabb nehezebb áruk esetén, így a fűtésre szolgáló fát és szenet egy hajóról árulják, ami fel-le jár a csatornán és egy haranggal jelzi közeledését. De van benzinkút is a vízen közlekedőknek, ahol a felirat szerint fagyit is lehet kapni!
Nem mentem végig teljes hosszban a csatorna mellett (ez nem is lehetséges az alagút miatt), de pl. a két, az Avon folyó felett átívelő akvadukton sikerült áthaladnom. További képek itt.
A csatornát elhagyva teljesen véletlenül átkerekeztem egy Lacock nevű falun, ami gyakorlatilag teljes egészében műemlék és National Trust tulajdon. Ezen kívül többek között arról híres, hogy itt forgatták a Pride and Prejudice sorozat részeit.
Célpontom tehát Swindon volt, ahol lengyel barátaimat látogattam meg és a várossal kapcsolatban nem számítottam semmi különlegesre, ők sem dicsérték nagyon korábban. Odaérve viszont egészen megdöbbentő volt a város struktúrája és térérzete. Pontosabban az, hogy nem érzékelhető a város.
Swindon műholdképen - zölddel a kerékpárutak
Swindonban a lakónegyedeket, amelyek village néven futnak, bár faluhoz nem sok közük van, széles parkok, erdőterületek választják el egymástól és a városban két teljesen elválasztott közlekedési rendszert hoztak létre: az egyiket az autóknak, a másikat gyalogosoknak és kerékpárosoknak. Magában a kb. kétszázezres város központjában inkább csak irodák és boltok vannak. Mindez tehát erősen emlékeztet az amerikai városokra, csak kicsit több tervezettséggel.
A sajátos szerkezet miatt és mert a zöldterületek erdővel vannak benőve, gyakorlatilag átláthatatlan az egész. Ezt jól szemlélteti, hogyan érkezik valaki kívülről a városba, most éppen én: biciklivel jöttem az állomásról és mivel nem láttam semmilyen biciklis útvonalra utaló jelzést (ez is minősíti annak színvonalát), az úton mentem a célpontig, ahol tökéletesen ugyanolyan körforgalmak között keveregtem az erdőben, házak és utcanevek sehol. Eközben mobilon egyeztetve próbáltuk megtalálni egymást a házigazdával: később kiderült, hogy gyalog kb. 10 percre voltunk egymástól, de a gyalog- és bicikliutak az útról nem látszanak, ezért elég nehéz megtalálni őket...
A központ és a nyugati lakónegyedek között terül el a Swindon Designer Outlet, amit a város korábbi legnagyobb munkaadója, a vasúti járműgyár bezárása után annak épületeiből alakítottak ki, az épületek között igényes közterekkel - itt működik például a termelői piac is. Mintaszerű barnamezős hasznosítás, már persze a swindoni modellben értelmezve - gyaloglási távolságon belül nem igazán van semmi a létesítmény közelében. (Amúgy hely lenne, nyilván érdemes lenne besűríteni a várost körülötte.)
Ez a városszerkezet, amit a 60-as évektől kezdve építettek ki, feltehetően részben a garden city mozgalom elemeire építve, egyrészről tehát a természet közelségét próbálja megadni a városlakóknak. Ez részben teljesül is, a holland kisvárosokra emlékeztető házakból kilépve öt perc gyalog a tópart vagy a sűrű erdő. A közösségi funkciókat a village centre-ekben biztosították, ez utóbbiak viszont sajnos nem a legjobban sikerült együttesek. Mivel Angliában vagyunk, ezért van pub is, de érthetően furcsa, mikor nem egy utca mentén áll, hanem szabadon álló épületként. Majd mögötte 50 méterre a tóparton egy kínai étterem - valahogy nem stimmel a dolog.
Shaw Village Centre a Google Street View-ban (én csak este jártam itt)
A közlekedési elképzelések is inkább csak elméletben működnek: elsőre lenyűgözőek az utak alatt átbújó bicikliutak, de mivel minden könnyen megközelíthető autóval, sok parkolóhely van, illetve a bicikliutak a házak "mögött" vannak, a legtöbben az autót választják. A lakónegyedek belső útjain nincs érdemi sebességkorlátozás, és ott gyalogolva pl. volt, hogy ránk dudáltak: elég messze van ez az élhető várostól. A központba be lehet menni busszal is, bár annyira nem gyors, mert betér minden lakónegyedbe (egyből azon kezdtem agyalni, hogy hogy lehetne a központot villamossal összekötni a külső negyedekkel, tér van bőven). Urbanisztikailag amúgy Swindon egy érdekes kísérlet, csak hát ugye embereken végzik.
Ettől függetlenül nem mondanám, hogy Swindon élhetetlen. A legtöbben persze inkább Bath-ba vágynának, és Swindon jellemzően tranzitállomás: az itteni irodákban karrierjüket kezdők néhány évig laknak itt, majd továbbköltöznek. És a lehetőség még mindig ott van, hogy jobb helyet varázsoljanak belőle - az adottságok nem olyan rosszak.
Még több kép Swindonról itt, itt pedig egyéb látványosságok útközben, pl. Chippenhamből.
Nagyon érdekesnek találtam a cikket, a linkek a képekhez viszont nem működnek, miért?
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés