Városrehabilitáció mint politikai marketing

A választások közeledtével egyre többször merül fel az egyszeri városbloggerben a kérdés, hogy x beruházásról való értekezés kapcsán, amennyiben annak politikai marketing céljai (is) vannak, mennyire legitimálom a fennálló kormányzatot. És a dolog persze nem fekete-fehér.

A városrehabilitációt, legalábbis annak bizonyos típusait ugyanis szerte a világon előszeretettel használják politikusok a választások közeledtével. Nem csoda, hiszen látványos, eladható és a városlakókban azt az érzést kelthetik, hogy döntéshozói törődnek vele. Probléma leginkább azzal van, mikor egy projektnek szinte teljesen populista indokai vannak.

Most épp az Egy nap a városban blogon alakult ki polémia egy olvasói levél kapcsán, amely azt rótta fel a blog szerzőjének, hogy nem elég kritikus a beruházásokkal kapcsolatban. Aki azt válaszolta, hogy olvasható elég kritika a médiában, ő próbálja a szép dolgokat kiemelni.

Az olyan átlátszó populista túlkapásokat, mint a Váci utca vagy a Batthyány tér igénytelen újraburkolása, az újságírók/bloggerek is kiszúrják, ez a dolguk. De vannak sokkal forróbb témák is: ilyen a Kossuth tér többek között. Abban viszonylagos egyetértés van, hogy a tér felújítására szükség volt: az ország fő intézménye előtti tér parkolóként való használata és a lepusztult állapot beavatkozásért kiáltott. Vitás kérdések a projekt költségigénye, a koncepció (különösen a szobrok) és az alkalmazott módszerek (fák engedély nélküli kivágása) körül vannak. És ez akkor teszi különösen nehézzé a mérlegelést, amikor szakmai szinten tárgyalják pl. a Tisza István-szobor megalkotásának részleteit, hogy ilyen gipszmodell meg olyan tervezés - amikor már nem merül fel, hogy mit keres ez a szobor a téren, mert nem ez a kérdés, hanem hogy szobrászatilag milyen kihívás ez.

Tisza István. Forrás: budapestcity.org

Holott ez még a könnyebbik eset, mert aki nem ért egyet ennek a szobornak a felállításával, az ignorálja a dolgot (bár a felállítása után ez nehezebb lesz). Nagyobb dilemma merül fel a Kossuth tér felújítása után tervezett forgalmi renddel kapcsolatban: e szerint az autók ki lesznek tiltva, a teret a gyalogos és kerékpáros forgalom uralhatja. Ami a város életminősége, emberbarát közlekedésszervezése szempontjából a lehető legjobb hír (eltekintve attól, hogy nem árt, ha egy hasonlóan gyalogosbarát utcahálózat is kapcsolódik a helyszínhez). És elviekben persze szét lehet választani az autoriter, múltba révedő, Tisza-szobrokat vizionáló politikai döntéseket és a haladó városépítészeti koncepciót (ami azonban szintén felülről jövő döntés), de azért ez a legtöbb ember szemében egy projekt. Nehéz ügy.

Fővám tér. Forrás: budapest.hu

Ugyanilyen dilemma a 4-es metró. Amit egyébként nehéz a jelenlegi kormányra kenni, hiszen 2000-ben konkrétan meghiúsítani akarták az egyébként sok sebből vérző tervet. Most azonban az maradt rájuk feladatul, hogy befejezzék. A metró politikai oldalaktól függetlenül drága, a koncepció elavult, és a fejlesztés sokkal értelmesebb beruházások elől szívta el a pénzt, de a politika ragaszkodott hozzá. Egyetlen pozitív oldala van: az állomások építészeti minősége és újszerűsége. A tíz állomás ugyanis az illeszkedési problematikát áthidalva (hiszen a felszínről nem látszik, vagy csak kis szeletei) az új építészeti beruházásokban nem bővelkedő budapesti városközpontban hoz létre tíz abszolút színvonalas építészeti alkotást, amiről kell és érdemes is beszélni. Ismerve a hazai közízlést, nem lesz túl nagy egyetértés ennek méltatásában, de a hazai vizuális kultúra egyik jelentős állomása lesz a metró (elvileg) tavaszi elindulása. És itt ismét nehéz lesz elválasztani a kampányízű átadás hamis pátoszát a hibás koncepciótól és az építészek (illetve a beruházáson dolgozó más szakemberek) világszínvonalú teljesítményétől...